2012.09.16. 22:48, aqua-terra
Hát elérkezett ennek is az ideje, szombati napon elkezdtük végre a középfokot, amit már nyár óta várok nagyon, hiszen ezen a tanfolyamon főleg az ösztönkezelést tanulhatunk, amik igen hasznos dolgok lehetnek a kutyás életben kutyáinkkal kapcsolatban, illetve hogy minél jobban megértsük a kommunikációjukat.
Szombati napon először Szandiéknál voltunk (huskys gazdi), rég találkoztunk már és jó volt látni, hogy kutyáink, Jackie és Mango újra játszanak. Egy hét eltéréssel egyidősek, és mikor még picik voltak (igen, Jackie volt ennél is kisebb) akkor nagyon jól elvoltak, most körülbelül ugyanez volt, csak már nagyobbak ugyebár.
Ezenután bicajra pattantunk és mig Jackie a kosárban utazott, Diesel a másik husky húzta Szandit a bicajjal. Igy nagyon gyorsan odaértünk a sulira, középfok kezdésre. Itt elköszöntünk egymástól, ők vissza haza, mi meg jelentkeztünk a tanfolyamra. Pár perc után be is mehettünk.
Átbeszéltük az eddig megtett utat, az alapfokot, a klikkeres tanitás módjait.
A tanfolyam után még maradtam és beszélgettünk Aminah (svájci fehér juhász szuka) gazdájával, Zsuzsival. Volt is miről rendesen, igy őt elkisérve a buszmegállóig bőven volt téma.
A vasárnapi nap szintén eseménydúsan telt el, ide most Pherosékkal, Danival mentünk, kiváncsi voltam rájuk milyenek alapfokon. Jó kis alapfok volt, eleve két csoport volt, és sok kutya mindkettőben. Volt egy kiscsoport, és egy nagycsoport is, értelemszerűen a kutyák mérete szerint osztályozva.
Főleg a nagycsoportosokat figyeltem, azon belül is Pherost, de ugy igazából jó volt minden velük, szépen ment láb mellett, sokat játszott ha arról volt szó, nem volt viselkedésbeli probléma sem vele.
Pheros, Ingrid, Balambér és gazdáik
Egy Bogyó nevű foxterrierrel viszont annál inkább. Vele már a Korom Gábor ösztönkezelés szemináriumán is találkozhattunk, azóta ugyan fejlődhetett már valamennyit, de most újra előtört belőle a jó kis terrieres vére, a legnagyobb kutyába bele kötött. Ezekután egy szép ösztönkezelési technikát láthattunk, aminek következtében a kis foxi már visszább vett magából.
Na a középfok már sokkal keményebb volt ennél. Hasonlóan telt mint tegnap, viszont most Crimson kapott egy komolyabb durvább megtolást, ugyanis fedezni akart. Igencsak sokáig birta, mire visszább vett az egojából az újfullandi kan. Gazdáját nem irigylem, kemény munka vár rá.
Crimson, a nagy újfullandi kan, és Zara, a szkállas kis szerelme :)
A három ember közül a második én vagyok, jól lehet látni mekkora Crimson méretei hozzánk viszonyitva.
Volt néhány játékos feladat is, az ilyenektől általában tartózkodni szoktam, de ezt most nagyon élveztem, főleg ezzel a csapattal, jók vagytok :)
Összeségében szólva, megérte eljönni ide nagyon, több érdekes dolgot is tanulhattam és tapasztalhattam már két nap során is (pedig a tanfolyam azért ennél hosszabb:) ) valamint újra találkozhattam régi, alapfokos ismerőseinkkel, és sokat beszélgethettem barátaimmal, oktatókkal egyaránt.
Jackie és Bambusz. Érdekes kutya bambusz, kikapkodós, mint Jackie volt régen, azonban Jackie-t meg le akarta dominálni, amit a kis tacskóm meg játékba forditott át. Büszke vagyok rá, hogy már eljutottunk erre a szintre :)