Chat
 
Linkcserék

Ceréket elfogadok, azonban csak igencsak igényes lapokkal jelentkezzetek, főleg állatos témában, blogok, sokcikkes lapok jöhetnek. Más egyebet is meghallgatok

Képre vár: MikuH , Gazdi, Pulipumi, Leonore, Ildi, Bebii, Grung

 

 
Linkajánló

 
Like Box

 
Főoldal

Hó, hó és hó

2014.01.28. 08:36
Sziasztok!
 
Az országban, legnagyobb bánatomra sajna szinte mindenütt hatalmas hó sett le. Én bevallom őszintén, utálom a hideget, a telet és legfőképp a havat, ha már az első kettőt kénytelen vagyok elviselni, na a hó az amit sosem fogok megszeretni. És azóta is csak esik és esik. A kutyasétáltatást és a tréninget kissé megneheziti, valamint a suliba való eljutást is, hiszen bicajjal kell eljutnom a suliba minden alkalommal, ami olyan jó félórás tekerést jelent. Ilyen időben igazán öröm lesz. Sikerült lebetegednem is ahogy bejöttek a minuszok, szóval kész öröm most az élet igy, alig várom már a tavaszt és a nyarat. Bezzeg az ebek, azok aztán igazán élvezik a havat, futkosnak benne, túrják, dúrják és van hogy az egész fejüket belenyomják, úgy élvezik ezt az időjárást, amit a gazdi annyira utál :D
Egyedül ez az az ok, amiért tovább lenn szoktam maradni egy-egy séta alkalmával, mert látom, hogy ez a két lüke mennyire imádja a havat, éshát valjuk be azért nem sűrűn van ilyen élményük egy évben. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Lexa képességein mindig el tudok csodálkozni, mig a tacsi abszolút nem birható rá tanulásra és munkára, addig a németjuhász szukám hóban, fagyban és sárban ugyanolyan rendületlenül dolgozik, mintha kellemes napsütéses idő lenne. Van mit tanulni tőle. A csupa havas lasztit is felkapja, tépi, rángatja, mig meg nem kapja. Mostanság próbálom a tanulásokat kicsit kinyújtani, hogy minél tovább birja majd odafigyeléssel a kutya, de rájöttem 1-2 alkalom után, hogy még nem igazán áll erre készen a kutyám, intenziv agymunkánál gyorsan lefárad, és a későbbi feladatokat nem teljesiti gyorsan és pontosan. Nagyon gyerekagya van még, igy inkább maradok a rövid, és nap közbeni szétosztásos tanulásnál, azaz délután 5-8 perc, este mégennyi. Legtöbbször a két alkalommal különböző dolgokat veszünk, de ha rá vagyunk állva egy-egy bizonyos dologra, akkor csak azt, például a helyben forgás szépitése, javitása. Túlzásba vinni persze sosem szabad semmit sem, néha én is hajlamos vagyok erre, igy nagyon kell figyelni a kutyát, hogy mikor már lassul, nem tud koncentrálni, valamilyen könnyebb feladatra (amit helyesen hajt végre) lejutalmazom és utána játszok vele egy hatalmasat, hogy csupa pozitiv élménnyen záródjon a tanulás. 
 
 
 
Amig nem esett le a hó gyakoroltuk a felugatást is, rájöttem, hogy sokkal jobb egy védőkar huzatjával lejutalmazni a kutyát, mint labdával, eddig ezutóbbival tettem és rendszeresen rossz helyre pattant a laszti, vagy éppen ki a kutya szájából, igy váltottam a ,,karra". Ez nem pattog, igy a kutya gyorsan rá tudja vetni magát, illetve könnyen el tudja kapni ha kidobom. Ugatása nagyon szép, egyre folyamatosabb, és nem a zsákmányt ugatja, hanem a szemem, vagy éppen a segéd szemét őrző-védő foglalkozás közben. 
 
 
 
 
A kistacskó is nagyon remekel a feladatokban mostanában, a lavrozást ő is nagyon szereti, bár nála ezek a feladatok kicsit másképp néznek ki. Ezen kivül, folyamatosan játszok, zsákmányozok vele, hiszen nagyon szépen sikerült fejleszteni ezen a képességén már, ám lasztira vagy hurkára a mai napig nem képes ugy istenigazából felpörögni, inkább a rongyok vonzák nagyon. Kipróbáltam rajta, ő hogyan reagál egy zsákmányos őrző-védő szituációra, kikötöttem egy oszlophoz, és mozgattam előtte a rongyot. Nagyon szépen ugrott érte, figyelte, leste és akarta a rongyot, mégha elsőre meg is lepődött, hogy nem éri el. Kétszer elkapattam vele a rongyot, majd gyorsan levettem a pórázról és játszottam vele. Ő ezen a szintnél sokkal feljebb nem is fog jutni (vagyis csak zsákmányozni fog) valószinüleg, de azért jó vele foglalkozni, ez is csak plusz tapasztalat nekem, és plusz sikerélmény neki, Jackienek. 
 
 
 
Tegnapelőtt megérkezett az utólagos karácsonyi ajándékom is két kedves ismerősömtől, ezúton is köszönöm nekik, hogy voltak ilyen aranyosak és gondoltak rám :) Nagy hasznát fogom majd venni a lasztiknak. 
 
 
 

Tréning, videóval

2014.01.13. 06:41

Sziasztok!

Sokat kellett küzdeni vele, de elkészült végrül a videó Lexáról, egy kis izelitőül a munkákból. Kicsit lassúak még a fordulásaink, és a pózosokon is gyúrni kell még, de nagyon szépen alakulunk, fejlődünk :)

 

 

Az első bejegyzés

2014.01.01. 09:40
Idén :)
Sziasztok!
Hát ismét eltelt egy év, de azt mondhatom, hogy számomra a 2013-as év nagyon hasznosan, élményekkel és sikerekkel telve zajlott le. Mielőtt még előreugranék a jövő évi terveimre, egy kicsit visszatekintek az elmult napokra, hiszen nem zajlottak ezek sem kutyás események nélkül, és úgy érzem ezekről érdemes beszámolnom, valamint nektek is érdekes lehet :)
 
December 28.-án eljött az idő egy talira Anitával és az ő argentin dogjaival, valamint Vikivel és Kira nevű pitbulljával. Anitával legutóbb a májusi Julius-K9 fotózáson láttuk egymást, Vikivel pedig már régebbóta ismerjük egymást, bár az utóbbi időben mindig ugy jött ki, hogy nem tudtunk olyan sűrűn talizni, hiába lakunk egy városban. Na most összejött minden és mentünk sétálni a csajokkal. Első utunk a töltésre vezetett, onnan egészen a téli kikötőig sétáltunk. Közben persze ezek bolondoztak ahogy csak tudtak, még szerencse hogy Lexa le lett egy kicsit fárasztva előtte agyban. Kira ezt ki is használta, kergette meg lökdöste, pont ugyanazt csinálta mint amit Lexa szokott vele. Pancho az argentin dog kan nyugodtan és méltóságteljesen sétálgatott, mint egy úr a háremében. Ő a bolondozással és a játszadozással keveset foglalkozott, helyette inkább a kis szuka Briana próbálkozott be mindenkinél. Nagyon kis aranyos kutyus, kiváncsi leszek milyen lesz ha felnő. 
Séta közben rengeteg kép készült Viki jóvoltából, szép képek lettek, ügyesen fotózik, én legalábbis nem találok kivetnivalót a képeiben, egyedül csak azt hogy Lexa olyan sokat nem szerepelt. Majd legközelebb :D
 
Néhány kép az aznapi sétáról:
 
 
 
 
 
 
Az év végén elkezdtem újra találkozni az egyik kutyasulis oktató ismerősömmel, aki anno sokat segitett Jackie-vel kapcsolatban. nagyon rendes srác, a kutyái jól neveltek és figyelmesek. Jó vele összejárni kutyázni, mivel se ő se én nem tudtam itt a környéken olyan emberrel kutyázni akit hasonló szinten érdekel a kutya nevelése, képzése. Széles látókörű, segitőkész embernek ismertem meg, szuper vele együtt kutyázni, remélem az idei évben ezcsak folytatódik és minél többet járunk össze közös szenvedélyünk, a kutyák miatt.
 
És amiről még nem irtam: az idei, 2014-es terveim a kutyázással kapcsolatban.
Egy nagy célt tűztem ki magam és kutyám elé, ez pedig a BH, vagyis az alap kisérőkutya vizsga letétele a lehető legjobb pontszámmal. Kutyusom engedelmese nagyon szépen alakul, figyelmes, gyors, ügyes, ez a későbbiek folyamán csak fokozódni fog. 
Tervben áll többféle szemináriumra való eljutás is, elsődlegesen klikkerképzéssel, engedelmessel, őrző-védővel, segédeléssel és nyomkövetéssel kapcsolatos szemináriumok, előadások érdekelnek a legjobban, tavaly már elkezdtem, de idén mégjobban szeretnék elmerülni ezekben a számomra nagyon érdekes és hasznos témákban. 
Találkozókban is bővelkedni fog az év, remélem idén is összefutunk Pócsi Vikivel és kutyusaival, mint ahogy tavaly a K9-es fotózáson, Megyek majd Makóra egy huskys ismerősömhöz, szentesre egy pitbullos vagány csajszihoz, Kecskemétre egy ügyes, aranyos kutyás és fotós lányhoz, valamint uticélom lesz még Budapest, és Debrecen is mind mind kutyás ismerősös találkozásokhoz, akikkel rendszeresen beszélgetünk facebookon is. természetesen szegedi és környékbeli ismerősökkel is a lehető legtöbbet szeretnék találkozni és együtt kutyázni, 1-2 ilyen tali is le van már beszélve és tervben van.  Már nagyon várom őket, nem is tudnám megmondani legjobban melyiket :)
Idén ha lesz Csongrádon kutyás tábor arra is szeretnék eljutni újra, tavaly fantasztikus új élményekkel és tudással térhettem haza, nomeg rengeteg új ismeretségeket is köthettem. Remélhetőleg igy lesz jövőre is, és nem csak oda hanem a Halászi kinológiai táborba is sikerül majd eljutnom. Már nagyon tervben van nagyon szuper lenne végre eljutni oda. Természetesen mindezeket az utakat és táborokat csakis kutyástul képzeltem el :)
 
Mindenkinek kivánok sikerekben, kutyázásban gazdag, boldog új évet ! :)
 

Összefoglaló a 2013.-as évünkről

2013.12.24. 09:54, aqua-terra
Sziasztok!
Hát megint gyorsan elszaladt egy év, legalábbis én igy érzem, de szerencsére méghasznosabban telt el mint az előző, aminek szivből örülök. 
Ezen év meghatározó eleme a kutyázás volt természetesen. Sokat, amikor csak tehettem, jártam ismerősökhöz kutyázni, ahol én és Lexa folyamatosan fejlődtünk. Sokat tanultunk az engedelmes, az őrző-védő és a kereső / nyom munkákról. 
Év elején kijártunk még pár alkalommal frisbeezni is, azonban sajnos mivel teljesen elgörbültek a korongjaink és nem szállnak rendesen, ezért úgy döntöttem abbahagyjuk, legalábbis addig amig nem lesz normális méretű és állapotú. Aztán azóta valahogy mindig elmaradt a korongvásárlás, majd ha kicsit jobban el leszek eresztve anyagilag majd beszerzem.
 
 
 
 
Még március közepe vége felé jelentkeztem egy szakmai képzésre is, akkoriban lehetett a habilitációs kutyakiképzőire is jelentkezni, amit ingyen letehettem volna, de mivel annyira nem vonzott a habilitációs rész a kutyázásban, igy inkább egy épitőipari képzésre jelentkeztem, szobafestőnek. a tanfolyam nagyon sokára indult be, a márciusi jelentkezés után csak augusztus közepén indult el végülis, igy addig is kihasználtam az időmet és kutyáztam amennyit csak tudtam. Persze ez nem azt jelenti, hogy most a tanfolyam és meló mellett nem kutyáznék :)
 
Májusban sikerült végre talákoznunk Pócsi Vikivel, akivel már régóta tök jókat beszélgetünk facebookon, igy nagyon örültünk mindkettőnk a talinak, lettek is képek erről, legalábbis az ebekről :D Jövőre ismétlés :)
 
 
A nyár fantasztikusan telt el, 1 hetet töltöttem Sándorfalván is, természetesen végig kutyázni voltam, illetve voltam 3 napot a csongrádi kutyás táborban is a Grand kutyaiskolában. Fantasztikus volt, hihetetlenül sokat tanultam és új embereket ismerhettem meg, olyanokat akik nem csak több éve de több évtizede benne vannak a kutyás életben. Nagyon odafigyeltem, jegyzeteltem is, igy a tudásom jelentősen bővült a nyár folyamán. 
 
 
Ősztől kezdődően kicsit kevesebb lett a kutyázás, lévén hogy elkezdődött a suli is, de amikor csak tehettem kimentem Sándorfalvára kutyázni. A képzések mellett kipróbálhattam a segédelést is, ami fantasztikusan tetszik, de nagyon nagyon fárasztó, nem akármilyen fizikum és állóképesség szükséges hozzá. Igy emiatt elkezdtem mégkomolyabban edzeni, beiktatva a futást is, ami legalább heti 1-2 alkalom. Sikerült javitani is magamon, igaz eddig csak kemény 1 perccel, de az is fejlődés részemről, hiszen a futást sosem szerettem, de most kénytelen leszek megszeretni ha segédelni szeretnék. Márpedig szeretnék. 
 
Ősszel Jackie tanitását is újra intenziven elkezdtem csinálni, nagyon sok új trükköt tanultunk, illetve nyomkövetek vele is, csak igy saját magam és a kutyám agyának lekötésére. Ám ezenkivül csak a trükköket tanuljunk, hiszen a cuki kis trükkök nagyon jól állnak a cuki kis kutyának.
 
Kedvenc kép a kis rosszaságról :)
 
Neveztünk egy facebookos versenyre is, mindenkit megkérek aki csak teheti lájkolja nekünk a képünket, nagyon sokat segitenének vele :)
 
 
Az idei év nagyvonalakban ezzel telt, sokat fejlődtem, elkezdtem kimászni abból a gödörből amibe korábban beleestem, egyszóval jól érzem magam a bőrőmben. Remélem jövő év is legalább ennyire jó lesz, de már most sok minden tervben van, megyünk Budapestre, Debrecenbe, veszprémbe, csongrádi táborba ha lesz idén is, illetve ha minden jól alakul akkor a halászi kinológiai táborba is. 
 
Ez volt idén az utolsó bejegyzés, Kellemes ünnepeket, boldog új évet kivánok mindenkinek ! :)
 

Őrző-védő

2013.12.16. 07:22
Sziasztok!
Pénteken őrző-védő foglalkozáson voltunk, Lexa szuperül teljesitett, szép a felugatása, és a fogásai is telipofásak voltak, olyan mint amilyennek lennie kell. őrző-védőn körülbelül hetente 1-2szer szoktunk lenni, vagy mennyit a suli és a meló mellett el tudunk menni, lehetőleg minél többször, annál jobb. Egy heti 2-3 alkalom simán mehet. Egyébként majd egy őrző-védős cikket is szeretnék hozni, hogy aki abszolút nem tud róla semmit annak is legyen valami fogalma. Addig is ittvannak a pénteken készült képek, sajnos egyenlőre kevés őrző-védős képünk van, majd igyekszem minél többet intézni. A képekért köszönet Ildikónak :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 

ELADÓ!

Folyamatosan eladó jó minőségű Fer-Dog 20 kg-os kiszerelésű száraz táp, 26% fehérje tartalommal, vitaminokkal, pulykahúsos változatban 
5990 Ft / zsák

Kölyöktáp is van eladó !

Érdeklődni üzenetben vagy a +36 30 329 6020-as számon

Események

 

Jelenleg semmi

 

 
Statisztika
Indulás: 2012-03-04
 

Design l SKIE Team


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77