Chat
 
Linkcserék

Ceréket elfogadok, azonban csak igencsak igényes lapokkal jelentkezzetek, főleg állatos témában, blogok, sokcikkes lapok jöhetnek. Más egyebet is meghallgatok

Képre vár: MikuH , Gazdi, Pulipumi, Leonore, Ildi, Bebii, Grung

 

 
Linkajánló

 
Like Box

 
Főoldal

Hétvége, szóval irány a kutyasuli

2012.10.06. 09:08, aqua-terra

Sziasztok!
Ismét eljött a hétvége, amit minden héten nagyon várok már, ugyanis a hétvége teljesen csak kutyázással szokott nekem telni (túlnyomorészt, persze azért mellette élek magán és társasági életet is :D )
Hamarosan indulhatok a kutyasuliba amint megvagyok a bevásárlásokkal. Remélem most egy kicsit jobban fogunk szerepelni, gondolok itt ismét a formálásos feladatra, amit őszintén bevalva nem sokra haladtunk a héten a gyakorlások kevés száma miatt, illetve hogy könnyen feladom mert Jackie kifejezetten nem vevő egyenlőre erre a tanitási módszerre, ő inkább pörögni szeret és nem leülni, kitalálni a gondolataimat. Szóval ezen a téren még igyekeznünk kell fejlődni.
Viszont bójához kiküldést gyakoroltunk, egészen ügyes volt, csak szétszórt volt a figyelme. Persze igy is tudta miután kizökkentettem abból az állapotból amiben benne volt mert hogy nem 100%-osan rám figyelt akkor az is biztos :D
Ugyhogy most kiváncsi vagyok a mai és a holnapi sulis történetre.

Lexával meg tök szuper most minden, csak még nagyon de nagyon kölyök. Értelmes az biztos, de egyenlőre a séták során még nagyon láb alatt van sokszor. Vagy épp Jackie-t kergeti, aki nagyon néha már bele is megy a játékban, csak kéreti magát. Na majdha Lexa nagyobb lesz és jobban összeismerkednek akkor lesz majd szuper minden :)

Később még jövők beszámolóval, addig is sziasztok! :)

Még nincs hozzászólás.
 

ELADÓ!

Folyamatosan eladó jó minőségű Fer-Dog 20 kg-os kiszerelésű száraz táp, 26% fehérje tartalommal, vitaminokkal, pulykahúsos változatban 
5990 Ft / zsák

Kölyöktáp is van eladó !

Érdeklődni üzenetben vagy a +36 30 329 6020-as számon

Események

 

Jelenleg semmi

 

 
Statisztika
Indulás: 2012-03-04
 

Design l SKIE Team


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123