Chat
 
Linkcserék

Ceréket elfogadok, azonban csak igencsak igényes lapokkal jelentkezzetek, főleg állatos témában, blogok, sokcikkes lapok jöhetnek. Más egyebet is meghallgatok

Képre vár: MikuH , Gazdi, Pulipumi, Leonore, Ildi, Bebii, Grung

 

 
Linkajánló

 
Like Box

 
Főoldal

Kölykök

2012.11.10. 17:00, aqua-terra

 

Tegnap este fél3 fele estem haza, rögtön le is feküdtem aludni, ám de reggel 8kor már hivtak is, hogy irány kutyázni ismerősömékhez a németjuhász tenyésztőhöz, ahonnan Lexát is hoztam. Apropó Lexa, most őt is vittem magammal. Megismerkedett pár ottani ordassal, többek között találkozott a saját apjával, Condorral illetve a nagyanyjával Kikivel is. Ezutóbbinak nagyon nagyon örült, a nagyi már annyira nem, elvonult aludni inkább :)
Amig én az ottani kölykökkel foglalkoztam, Lexa a boxban létet szokta: egy idő után már egyre kevesebbet vonyitott. Jó kis hangja van, sokat ugatott is aznap egy számára ismeretlen szukára, ám de mikor odaengedtem rögtön barátkozásba csapott át. Ilyen ez a túlélési ösztön. 
Az ottani kölyökkel sétáltunk labdáztunk, nagyon rakoncátlan tud lenni egynémelyik, de vannak kedvenceim is már, például egy fiatal fekete kan, az Őrző-védő képes posztomban láthatjátok. Eleven és nagyon játékos.
 
Szokjuk már a box-ot is
Még nincs hozzászólás.
 

ELADÓ!

Folyamatosan eladó jó minőségű Fer-Dog 20 kg-os kiszerelésű száraz táp, 26% fehérje tartalommal, vitaminokkal, pulykahúsos változatban 
5990 Ft / zsák

Kölyöktáp is van eladó !

Érdeklődni üzenetben vagy a +36 30 329 6020-as számon

Események

 

Jelenleg semmi

 

 
Statisztika
Indulás: 2012-03-04
 

Design l SKIE Team


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123