Miután megkaptuk, hazahoztuk kis kutyusunkat, érdemes már egészen pici korától fogva fokozatosan tanitani, hozzászoktatni magunkhoz és folyamatosan foglalkozni vele. Az egyik legfontosabb, hogy megtanulja a saját nevét. Mindig mondogattam én is a kutyusomnak, hogy Jackie, Jackie, Jackie és mikor odajött hozzám, nagy dicséretet kapott és játszottunk. Lehet másnak hülyeségnek tűnik, nekünk igy volt jó :) Játék közben is folyamatosan mondtam neki a nevét, lényegében beszélgettem vele. A nevét nagyon gyorsan megtanulta, ahányszor mondtam már jött is oda hozzám. Minél többet foglalkozunk vele, annál jobban elkezd hozzánk kötődni. Egyik legjobb módszer az, hogy lennt a szabadba keresni kell egy nagyobb teret, ami messze van az autóutaktól, és le kell tenni a fűbe a kutyust. Az eleinte félénk kutyuska még nem nagyon fogja tudni mi történik vele, hiszen nemrég még a családjával, testvéreivel élt együtt. Azonban egy valaki ott van neki, mégpedig a gazdi. Ha letesszük a fűbe és elindulunk, legnagyobb valószinűséggel a kutyusunk jönni fog utánunk. Nálunk ez igy történt, nem kellet semmi trükk. Makacsabb, vagy éppen oda nem figyelő kölykök esetében, szólitgassuk őket, kezdjük el ide oda futkározni előttük, ne túl messze persze. Egy-egy finom falat is legyen a kezünkben, hogy tudjuk jutalmazni is. Ha jön utánunk, nagyon meg kell dicsérni, jutalmazni, játszani kell vele. Amig a kölyök kicsit el nem fárad, egészen addig csinálhatjuk ez, hiszen ez bár tanulás már most is, de a kutya játéknak fogja fel az egészet, és szivesen csinálja. Ha ügyesen csináljuk, egész életében igy fog tanulni, lelkesen, örömmel. Ehhez az kell, hogy már kölyök korban kialakuljon a kötődés a kutya és a gazdi között.
Mi ezt Jackie-vel már nagyon magas szintre fejlesztettük, a mindennapi sétához nem kell póráz sem, mivel ő eleve igy tanult meg követni engem, a póráz szinte szükségtelen, csak nagyobb séták alatt rakom rá, mikor egy forgalmasabb útszakaszon kell átkelnünk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy nem pórázon való rángatással hanem szavakkal, dicséretekkel vagy éppen esetkeg szidásokkal is lehet irányitgatni. . Sajnos ez a környékünkön szinte egyedül álló, az emberek nem foglalkoznak még annyit kutyáikkal, pedig mennyivel szebb lenne minden ha teljesen kötetlenül lehetne sétálni az ebekkel, és nem kellene attól tartania a kedves gazdinak, hogy kedvence elszökik, vagy bajba kerül.
Nagyon jó és hasznos dolgok ezek, pedig mennyire egyszerűek. Ha nagyon nem figyel ránk a kutyánk, próbáljuk meg elfutni, vagy elbújni előle. Ha rögtön nem is, de egy idő után kétségbe fog esni, hogy sehol nem talál minket, ekkor egy kicsit segithetünk neki azzal, hogy szólitjuk, vagy félig kilátszunk búvóhelyünkről. Ha megtalál és odajön hozzánk nagyon nagy dicséretet érdemel. Ezt többször is el lehet játszani, egészen addig amig már odáig jutunk, hogy nem lehet elbújni a kutyusunk elől szinte sose. Erre egyik saját vicces élményemet tudom felhozni, Jackie ment előre, szimatolt, én meg hopp, elbújtam egy nagyon széles fa mögött. Várom, hogy mikor talál meg a kutyusom, közben kinéztem a fa mögül. Hát nem volt ott a kutya az úton amin eddig mentünk. Megfordultam, és ott volt a másik oldalamon és nézett fel rám, hogy én meg mi a fenét csinálok séta közben. Nagyon megdicsértem, ahogycsak szoktam, majd folytattuk a sétát. Azóta nem is próbáltam elbújni vagy elfutni előle, úgyis megtalál vagy utolér.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
